A Pokolsár legendája

A Pokolsár legendája 

Kovászna határában, ahol ma a föld gőzt lehel és a talaj időnként megmozdul, régen csendes, békés rét terült el. A falu népe itt legeltette állatait, és semmi nem jelezte, hogy a föld mélyén valami nyugtalan erő lapul. Egészen addig a napig, amikor egy különös idegen érkezett a vidékre.

Magas, sovány ember volt, fekete köpenyben, és úgy lépkedett a poros úton, mintha a lába alatt nem is a föld, hanem valami más világ köve reszketne. A falubeliek félve figyelték: az idegen tekintete olyan volt, mintha belelátna az ember legrejtettebb titkaiba.

A rét szélén épp Mihály gazda dolgozott, akit gőgössége miatt az egész vidék ismert. Amikor észrevette az idegent, kiáltva odaszólt neki:

– Ki vagy te, és mit keresel ezen a földön?

Az idegen nyugodtan válaszolt:

– Földet akarok. Annyit, amennyit a kabátom árnyéka betakar.

Mihály gazda nevetett. Tréfának gondolta, és fennhéjázva odavetette:

– Hát vidd, ha tudod!

Az idegen lassan kitárta karjait. És abban a pillanatban a kabát árnyéka megnyúlt, kitágult, majd terjedni kezdett a fűben, mintha élne. Egyre nagyobb lett, ráfolyt a rétre, elnyelte a legelőt, végül pedig a teljes völgyet sötétségbe vonta.

Ekkor hatalmas dörrenés hallatszott. A föld megremegett, a rét közepén pedig felszakadt a talaj. Forró iszap és kénszagú gőz tört fel, sisteregve, dobogva, mintha a világ alatti tűz vette volna át az uralmat. Mihály gazda ijedtében térdre rogyott, az idegen pedig a fortyogó sár mellett állva így szólt:

– Amit gőgösen odaadtál, most a mély erők veszik birtokukba.

A következő pillanatban eltűnt, mintha soha nem is járt volna ott.

A rét helyét onnantól kezdve örök nyugtalanság uralta. A föld néha mélyet sóhajtott, néha gőzpamacsokat fújt ki, máskor pedig fortyogni kezdett, mintha valami élőlény próbálna feljönni a mélyből. A székelyek ezért nevezték el Pokolsárnak: a „pokol” a föld alatti tűz és a kénszag miatt, a „sár” pedig azért, mert a talaj sosem marad nyugodt.

A mai napig úgy tartják: aki rossz szándékkal közelít a Pokolsárhoz, annak a föld megmozdul a lába alatt. De aki tisztelettel lép a különös helyre, azt nem bántja a mélyben lakó erő – csak megmutatja, hogy a természetnek hatalma van minden emberi gőg felett.